Szeszkó

Életem egyik legkellemesebb emlékét éltem meg egy hete. Talán ezért indítottam a blogot, hogy ezt leírhassam - nem tudom.
Arról van szó, hogy nagyon régen arra vágytam, hogy eljussak egyszer egy kurvajó videódiszkóba. Namost az én értelmezésem, meg ahogy a köztudatban a videódiszkó, mint fogalom kering, ez nem biztos, hogy megegyezik. A videódiszkóban videódeejay (VJ) zenél, valamint a zenéhez mellékel a közönségnek némi vizualizációt. Az a baj ezzel, hogy ez általában nem valami konkrét klipp, hanem a VJ valami hulladék filmekből összevág egy "salátát" - van neki ilyenből vagy három, aztán ezeket váltogatja, be-beteszi egy-egy számhoz, amihez úgy gondolja, hogy passzol. Szerintem ez nem az a "kurvajó videódiszkó" amire én mindig el akartam menni. Én ugyanis azt szeretném, ha a szám mellett a vásznon a saját klippje forogna, amit annak idején a Z+-on, vagy a VH1-on játszottak. Na ilyent még sehol nem láttam! (Bár valaki mesélte, hogy egyszer volt egy ilyesmi buliban, csak annyira szétitta magát, hogy nem emlékszik, hogy mit vetítettek.)
"Meg kell csinálnunk!" Szerencsére vannak nekem olyan barátaim, akik igen könnyen belemennek az ilyen dolgokba, úgyhogy pár nap alatt több tíz gigányi klippet harácsoltunk össze, és mindet a '90-es évek slágerlistáinak éléről. Alice DJ-től kezdve a Brooklyn Bounceon át az UFO egynyári feldolgozásaiig minden volt a palettán. Közben tanultunk egy kicsit a múlt század művészetéről is, mert az egyből feltűnt, hogy valószínűleg a '90-es évek eleje lehetett, amikor a basszust elkezdték használni, ugyanis úgy döngették az arénákat a koncerteken, hogy az valami észveszejtő. Ebben az évtizedben jöttek rá, hogy hogyan kell megbolondítani a közönséget.
Voltak kételyeink, elsősorban a technika miatt. Abban biztosak voltunk, hogy megpróbáljuk, de nem volt mindegy, hogy milyen lesz a videódiszkó minősége. Itt megbizonyosodtam, hogy a többiek is tényleg akarják a bulit, meg azt is, hogy jó legyen, mert végül szereztek olyan vásznat, ami kellett, és meglett minden technika, amit csak szerettünk volna.
A buli maga őrületesre sikerült, hogy Ace szavaival éljek: "Hát ez őrületes!" Olyannyira jó lett, hogy meg is van a következő egész estés videódiszkó időpontja. De most komolyan! Mentem végig a tömegen és láttam az embereken, hogy örülnek, hogy ott vannak. Nyilván volt egy két klipp, ami régen tök kedves volt nekik, de már nagyon régen látták, és mi megszereztük. Egész különleges hangulatot teremtett az a nagy képernyő a buliban. Mindenki bátran utánozta a Hip Hop Boys, meg a Backstreet Boys gyökér koreográfiáit, sőt egy-két kareoke verziós klippnél üvöltötték a vendégek a szöveget.
Végre teljesült az álmom, és tökéletes volt. (Nem is rúgtam be, hogy megmaradjon emlékbe. :)

Mi a baj azzal, ha az ember csak arra vágyik, hogy teljes tudatvesztése legyen és másnap ne is kelljen szembesülnie azokkal az amúgy elég gáz dolgokkal, amit az éjszaka művelt?
Lehet, hogy annyira rossz napod, heted vagy hónapod volt, hogy nincs szükséged arra, hogy beszégess valakivel, nincs szükséged arra, hogy enyhén illumináltan táncolj egy vadidegen csajjal, csak egyszerűen "Shut Down", aztán majd holnap reggel újraindulsz. Ha belegondolsz, ez igen speciális helyzet. Ennyire tönkremenve ritkán érzi magát az ember, de olyankor aztán még az alkohol nagy ellenzői is gyakran kifordulnak önmagukból.
Muszály azonban vigyázni! Nem árt valami alvóhelyet kinézni a a közelben, különben megvan az esélye, hogy egy padon a buszmegállóban, vagy egy festői szépségű bokor - facsoport tövében ébred az ember. Kellemetlen lehet az is, hogy kirabolnak (mobiltelefon, lakáskulcs...) ezért célszerű "biztosítást kötni" értéktárgyainkra, vagy mondjuk otthonhagyni őket. (Telefonálni úgysem fogsz, mert nem hiszem, hogy látni fogod a kijelzőt.) A harmadik és egyben legfontosabb "partykellék" (majd mindjárt megérted, hogy miért "kellék") - az ilyen lealjasodásokhoz - egy ismerős. Nehogy eláruld neki, hogy mire készülsz, mert nem megy el veled! Pedig fontos szerepe van az éjszakában, hisz ő fog hazadaruzni! Másnap kicsit dühös lesz, hogy szinte egy szót sem váltottatok egymással, sőt annak is megvan az esélye, hogy otthagy a buli közepén egyedül. Nem baj, idővel megért és megbocsájt. Akkor már úgysem ez fog leginkább izgatni, hanem az, hogy mikor lesz már vége a hányingerednek, meg, hogy hány fájdalomcsillapítót kell még bevenned, hogy jobban légy. Szóval csak óvatosan!

Nem akarok túl szentimentálisnak tűnni, de én azt mondom, hogy egy-egy buliban a lényeg (legalábbis az egyik lényeg, a többi lényegről még szó lesz), hogy minél több élményt szerezzen az ember, hogy másnap visszamehessen dolgozni, és munka közben egész nap azon vigyoroghasson, hogy "mekkora ökör voltam még pár órával ezelőtt!" "Nameg a haverok, akikkel ott voltam, azok sem voltak normálisak! Mekkora faszságokat találtunk ki!"
Persze nem lehet - legalábbis nem megy mindenkinek - olyan jól mulatni, ha az ember nem szalonspicces kicsit. Mit kezdjünk akkor magunkkal? Mert van úgy, hogy egy két pia után az embert elkapja a gépszíj! És akkor jönnek a haverok, hogy "milyen jó lenne legurítani egy-két B52-t!" Hál' istennek lehet is kapni a pultban. Mekkora mázli! És B52-t inni azért jó, mert jó! Mert mindenki odaáll a pult köré és azt nézi, hogy öt debil szétcsapja magát. Természetesen mindenki fizet egy kört, az fejenként öt B52, ami nem kevés rumot és egyéb olyan szeszt jelent, amit meg sem érzel, csak a végén, hogy üt, mint a buszkerék. Akkor állunk le vele, amikor már nem tudjuk koordinálni a mozdulatainkat, és mindenki azt veszi észre, hogy olvadt szívószálat, forró műanyagot nyel.
Nem is kell mondanom, hogy mennyi emlékünk maradt ebből a buliból! Megéri ez?